LU10 forduló
2022. november 11. Szombat, Lenti Gódorné Nagy Mariann Sportcsarnok

Körmendi DMTE – SZKKA I.
Körmendi DMTE – SZKKA II.

Csapat tagjai: Göde Hanna, Haholt Korinna, Horváth Róza, Kiss Róza, Klimász Dóra, Lenti Helga, Maráczi Zsófia, Molnár Nóra Laura, Rozmán Anna Klára, Sövegjártó Lili Gréta

Edző: Varga Andrea

Szombaton Lentiben elkezdődött az U10-es csapatunk bajnoksága, ahol az SZKKA I. és II. csapatai voltak az ellenfelek.
Ebben a korosztályban már nagypályán (kosárlabda pálya méret), 5 mezőnyjátékossal és 1 kapussal áll fel a csapat a kezdésnél. 15 perces félidőket játszanak a gyerekek, ahol a félidő felénél kötelező sorcserét ír elő a versenykiírás, ami biztosítja, hogy minden játékos ugyanannyi játékidőt kapjon, megszokva így a pálya méreteit, a nagyobb teret. Ezeken a mérkőzéseken nincs eredményszámolás, így  teher sincs a gyerekeken.

Az első mérkőzésen még kicsit bátortalanul, a másodikon viszont már sok jó támadási megoldással, illetve feljavult védekezéssel vetették észre magukat a körmendi játékosok. Jó hangulatú mérkőzéseket játszottak a gyerekek, amik reméljük, a decemberi fordulóban is folytatódni fognak.

Hajrá Körmend!