A múlt heti gyermektábor után megkérdeztük az egyik főszervezőt és edzőt, Kiskós Kittit, hogy értékelje az idei tábort.
Kiskós Kitti: “Idén új helyszínen, a Rendészeti Szakgimnáziumba került megrendezésre a már hagyományos kézitábor. Majdnem 50 résztvevő jelentkezett az idei táborra, akik a kézilabdán kívül rengeteg programon vehettek részt. Igyekeztünk a jól bevált csapatversenyeken, kézműves foglalkozásokon kívül új elemeket is behozni. Így rendeztük meg a tábor csütörtöki napján az első “Ki mit tud?”-ot, ahol csapatokban mutathatták meg a gyerekek , hogy miben tehetségesek még. Sőt, mi szervezők is készültünk egy meglepetés produkcióval. Pénteken Vonyarcvashegyről érkezett fiúk ellen játszottunk mérkőzéseket. A tábor utolsó napjának meglepetése volt a táborozók-szervezők mérkőzés is, amikor a gyermekek ellenünk játszottak. Úgy gondolom, hogy nagyon sikeres héten vagyunk túl, reméljük, hogy a résztvevőknek is tetszett és jövőre is találkozunk.”