SZESE Győr- Körmendi DMTE 29-31 (16:15)
2020. 02. 15. 12:15 Győr Egyetemi Csarnok
NB III.
Ifjúsá
gi, A csoport

Játékvezetők: Ihász Bence László, Papp Richárd Csaba

Körmendi DMTE: Anek Janka  (kapus), Somlai Viktória (7), Herczeg Kata (7), Őri Tünde (1), Zsiga Réka (3), Horváth Diána (6), Szalai Lili (3) Cserék:  Nagy Júlia (kapus) Varga Korinna Dombóvári Dalma , Farkas Janka (4) 

Edző: Kiskós Kitti, Varga Andrea

Hétméteresek: 5/5 ill. 1/0
Kiállítás: 2 perc ill. 10 perc
 
A tavaszi bajnokság második fordulójában találkozott a bajnoki tabella első két helyezettje. A mérkőzés elejét a hazaiak kezdték jobban, majd felzárkóztak a vendégek. Ezután felváltva estek a gólok. A második félidő elején sem változott a játék, aztán a félidő derekán egy 7:2-es rohammal előnyre tett szert a Körmend. Előnyét nagy csatában a mérkőzés végéig megtartotta, így a nagyon értékes két pontot hozott el idegenből.
 
Kiskós Kitti: “Gratulálok a játékosaimnak és a SZESE csapatának is, kiváló mérkőzést játszottunk. Ilyen mérkőzéseken lehet fejlődni támadásban és védekezésben is. Dolgozunk tovább, hiszen a célunkat még nem értük el!”
Varga  Andrea:  “Az utolsó 10 perc védekezése hozta meg ezt a létfontosságú 2 pontot a csapatnak, amihez gratulálok.”.