Körmendi DMTE – Büki TK. 25-21 (10:10)
2020. 02. 07. 16:00 Körmend
NB III. Ifjúsági, A csoport

Játékvezetők: Ihász Bence László, Papp Richárd Csaba

Körmendi DMTE  Anek Janka  (kapus), Somlai Viktória (6), Herczeg Kata (8), Őri Tünde (3), Zsiga Réka (3), Horváth Diána (2), Szalai Lili (2) Cserék:  Nagy Júlia (kapus) Varga Korinna (1) Dombóvári Dalma , Farkas Janka,Szabó Szonja, Horváth Zsófia, Szakály Luca

Edző: Kiskós Kitti, Varga Andrea

Hétméteresek: 1/0 ill. 4/1
Kiállítás: 10 perc ill. 2 perc
 
Jól kezdte a mérkőzést a Körmend, azonban hibáikat a büki vendégek könyörtelenül kihasználták. Egyik csapat  sem tudott jelentős előnyt kicsikarni, így 10-10-es állással vonulhattak pihenőre a csaptok. A második félidőben is  ott folytatták a csapatok, ahol korábban abbahagyták. Felváltva  estek a gólok (48. perc: 17-18). Ezt követően a hazai csapat egy 4-0-ás rohammal (50. perc: 21-18) átvette a vezetést. A mérkőzés végjátékában jobban koncentrált a hazai csapat, és megérdemelten, 25-21 arányban megnyerte az  első hazai mérkőzését.
Kiskós Kitti: “Nagyon fontos két pontot tartottunk itthon. Gratulálok a lányoknak!”
Varga  Andrea:  “Az utolsó 10 perc védekezése hozta meg ezt a létfontosságú 2 pontot a csapatnak, amihez gratulálok.”