LU10 – Kisiskolás Bajnokság Nyugat
2019. 11. 17. Lenti, Arany János Általános Iskola Sportcsarnoka

10.40 Körmendi DMTE – TUNSGRAM SE (Nagykanizsa)
12.00 Körmendi DMTE – GÓNA SZKKE (Lenti)

A Kisiskolás Verseny következő fordulóját Lentiben rendezték, ahol az U10-es csapatunk Nagykanizsával és Lentivel játszott.

Csapat tagjai: Földes Hanna Nóra, Bucsi Luca, Kocsis Emma, Póczek Léna Pálma, Gazdag Tamara, Sass Gréta, Szalai Réka, Molnár Szonja Noémi, Sebők Anna, Pongrácz Anna, Tuboly Lilla, Szekeres Dorka

Edzők: Faragó András, Rábai Alexandra, Cser Kitti

Cser Kitti edzői értékelése: “A lányok izgatottan várták a mérkőzéseket a dunaújvárosi torna után. Az első mérkőzésre határozott védekezés, jó kapusteljesítmény és szép cselek voltak jellemzőek. A Lenti elleni mérkőzésen már kicsit fáradtabban kezdtünk, így váltani kellett, de amint kicsit megnyitottuk a védekezést közbe-közbe, szélsőink több labdaszerzést tudtak végrehajtani. Az előző mérkőzésekhez képest bátrabb volt már mindenki,látszik a fejlődés, és ezért büszke is vagyok a lányokra. “

Szalai Réka: “Izgalmas meccsek voltak, jó volt újra játszani. Ügyes volt a csapat mindkét meccsen szerintem. A második mérkőzés jobb volt, mert ott már jobban tudtunk együtt játszani.”

Póczek Léna Pálma: “Egy kicsit a Nagykanizsától megijedtem, de András bácsi mondta, hogy legyünk bátrabbak, így megfogadtam a tanácsát és próbálkoztam a Lenti ellen. Jobban is ment. A csapat nagyon ügyes volt.”